Abstract
A myeloma multiplex egy rosszindulatú vérképzőszervi daganatos betegség, melynek kórlefolyását remissziók és relapszusok jellemzik. Egy betegünk kórtörténetét mutatjuk be, aki 5 évig kapott – klinikai vizsgálatban – másodvonalban lenalidomide + dexamethason kezelést és összesen 11 évig remisszióban volt. A beteg egy – szövettanilag nem verifikált – tüdődaganatban hunyt el, melynek kialakulásában inkább az erős dohányzás, kevésbé a tartós lenalidomide-kezelés játszhatott szerepet.
A myeloma multiplex egy krónikus betegség, a rosszindulatú hematológiai betegségek közül a második leggyakoribb világszerte [1]. A plazmasejtek kóros immunglobulin-termelése is alkalmas a betegség jellemzésére. Leggyakoribb az IgG típusú immunglobulint termelő myeloma multiplex, melyet elektroforézissel és immunfixálással tudunk diagnosztizálni és követni, de létezik kizárólag szérum könnyűlánc emelkedéssel járó forma is, ami kappa vagy lambda típusú lehet. Ritkán olyan esetek is diagnosztizálásra kerülnek, amelyek esetén úgynevezett non-secretoros formáról beszélünk, ahol nincs kimutatható kóros paraprotein, sem pedig könnyűlánc emelkedés. Az aktív myeloma meghatározásában a CRAB és SLiM kritériumokat használjuk. A 2007-ben már használt CRAB betűszó a hypercalcaemiára (C), veseérintettségre (R), anaemiára (A) és csontérintettségre (B) utal. A kezelést igénylő myeloma ismérvei 2014 óta kiegészültek a SLiM kritériumokkal, melyben a 60%-ot elérő csontvelő infiltráció (S), a 100-at elérő könnyűlánc arány (Li) és az MRI-vel kimutatható 1-nél több 5 mm-t meghaladó myelomás góc (M) szerepel [2]. A csontérintettség erős fájdalommal járhat, patológiás törések, csigolya-összeroppanás jöhet létre. Ezek diagnózisában leginkább a nativ kis dózisú teljes test komputertomográfiás (CT) vizsgálat, a pozitron emissziós tomográfia/komputertomográfia (PET/CT) vagy a mágneses rezonancia képalkotás (MRI) lehet segítségünkre [3]. Az utóbbi években a myeloma multiplex kezelésében jelentős előrelépés történt, az autológ őssejt-transzplantáció után is számos kezelési lehetőség áll a rendelkezésünkre, és nem ritka az akár 10–15 éves túlélés elérése. A legjobb kezelési stratégia megválasztása esetén számos tényező figyelembevétele szükséges, a beteg és a betegség jellemzőit együtt összegezve állíthatjuk fel az optimális terápiás tervet [4] (1. ábra).
Esetismertetés
Az esetismertetésben egy férfi betegünk érdekes kórlefolyását szeretnénk ismertetni. A beteg kivizsgálása 52 éves korában kezdődött, vérszegénység, illetve csigolya-összeroppanás miatt. Anamnézisében COPD, illetve gyomorfekély szerepelt, a COPD elsődleges kiváltó oka a dohányzás volt, ami a beteg életének szerves része volt évtizedeken keresztül. A tünetek hátterében elsősorban malignus folyamatot valószínűsítettek. A kivizsgálások során a myeloma multiplex lehetősége is felmerült, emiatt került a szegedi hematológia osztályra 2007 októberében, további kivizsgálás céljából. A laborvizsgálatok alkalmával gyorsult süllyedés (98 mm/ó), közepes fokú anaemia (hemoglobin 98 g L−1), hypercalcaemia (3,78 mmol L−1), magas összfehérjeszint (107 g L−1), kissé beszűkült veseműködés (kreatinin 138 umol L−1, eGFR 47 mL min−1 m−2) volt igazolható. Elektroforézis és immunfixálás alkalmával IgG kappa típusú extrafrakció került kimutatásra, 52,3 g L−1 mennyiségben. Csontvelővizsgálat tumorosus plasmasejtes infiltrációt mutatott, genetikai vizsgálat elvégzésére ekkor nem volt lehetőség. A csontokról röntgenvizsgálat készült, mely során a bordákon régi törések nyomai látszottak, valamint a thoracalis szakaszon a IX. csigolya összeroppanása ábrázolódott. A vizeletben kóros fehérje nem volt kimutatható. ISS stádiumot a hiányzó béta-2 microgobulin miatt nem tudtunk számolni. Hiperviszkozitási tünetek miatt egy alkalommal plasmapheresis történt. Mivel a myeloma multiplex diagnózisa egyértelmű volt, így kezelésként dexamethason adása indult, az akkori ajánlásoknak megfelelően thalidomide kiegészítéssel. Tekintettel a csontérintettségre és a hypercalcaemiára, zoledronsavat is kapott. A specifikus és a szupportív kezelés hatására a vesefunkciós értékek normalizálódtak, a hypercalcaemia megszűnt. A csontfájdalmai miatt major analgeticum adására volt szükség. Hat ciklus thalidomide-dexamethason kezelés után a nem kvantifikálható mennyiségű szérum paraprotein és 5%-nál kevesebb csontvelői plazmasejt alapján VGPR alakult ki. 2008 októberében Pécsen 200 mg m−2 melphalan kondicionáló kezeléssel autológ őssejt-transzplantáció történt. Fenntartó kezelést a transzplantáció után nem kapott. A transzplantáció után havonta zoledronsav biszfoszfonát infúziókat kapott, fogászati mellékhatást nem észleltünk. Betegsége 2011 nyaráig remisszióban volt, majd ekkor relapszus alakult ki. A háti és lumbális gerinc szakaszon friss csigolya-összeroppanások alakultak ki, paraproteinszint emelkedett, kezelés vált szükségessé. Szeptembertől az Aspire (KRd vs Rd) klinikai vizsgálat keretén belül indult el a lenalidomide+dexamethason kezelés. Ekkor citogenetikai vizsgálat is történt, mely eltérést nem mutatott. A lenalidomide-adagja 25 mg volt, három héten keresztül napi egy tabletta szedésével, majd egy hét szünettel. A szteroidadagja kezdetben heti 40 mg volt. Mellékhatásként a kezelés kezdetén Grade 1 súlyosságú anaemia jelentkezett, ami a kezelés előrehaladtával fokozatosan megszűnt. A lenalidomide mellé napi 100 mg aspirin adását javasolták, mivel a beteg kórtörténetében nem volt trombotikus esemény, így LMWH adására nem volt szükség. Négy ciklus kezelés után a betegnél komplett remisszió alakult ki, ezt a paraproteinszint, a laborparaméterek és a csontvelővizsgálat együttes eredményei alapján igazoltuk. Általános állapota kielégítő volt, a csontérintettség és a COPD következményes tünetei domináltak a mindennapokban. A klinikai vizsgálat keretében összesen 5 évig kapta a lenalidomide+dexamethason kezelést, a lenalidomide dózisának módosítására nem volt szükség. A dexamethasonadagját csökkentettük, heti 8 mg-ig, a protokollnak megfelelően. A negyedik ciklus után elért komplett remisszió végig megmaradt. Öt év aktív kezelés után a vizsgálat bezárásra került, egyedi méltányossági kérelmet nyújtottunk be a lenalidomide-kezelés folytatásához, azonban tekintettel az éveken át meglévő komplett remisszióra, a kezelés további folytatását nem engedélyezték a klinikai vizsgálaton kívül. A beteg ekkor is komplett remisszióban volt, így a követés mellett döntöttünk. Az ambuláns kontrollvizsgálatok alkalmával a komplett remisszió fennállása végig bizonyítható volt. A beteget további hat évig követtük, relapszust nem detektáltunk, a betegsége mindvégig komplett remisszióban volt. 2023. februárban nyelési nehezítettség alakult ki, ennek hátterében előrehaladott bal oldali centrális tüdőtumor igazolódott, pleurális áttétekkel. A tüdőtumorból mintavételre, illetve annak specifikus kezelésére a beteg általános állapota miatt nem volt lehetőség. A beteg 2023. március 15-én elhunyt, kórboncolását mellőzték.
Összefoglalás
Esetünk kapcsán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy előfordulhat olyan lefolyás, amely során a kezelés hosszú időre, akár véglegesen is kiirthatja azt a klónt, ami a myeloma multiplex relapszusáért felelős. Habár a klinikai vizsgálat eredményei alapján a carfilzomib hozzáadása a lenalidomide+dexamethason kombinációhoz szignifikáns javulást hozott a progressziómentes túlélés tekintetében [5], esetünk kapcsán a lenalidomide+dexamethason kombináció önmagában is sikeresnek bizonyult hosszú távon, „funkcionálisan” meggyógyította a betegséget. Egy 2005-ben indított vizsgálat alapján 30% körül volt a 10 évnél hosszabban túlélő betegek aránya VTD indukció + ASCT + thalidomide fenntartó kezeléssel [6]. A lenalidomide mellékhatás profiljának ismerete elengedhetetlen a kezelés során jelentkező tünetek sikeres kezeléséhez. Jelen esetben a diagnózis azokban az években született, amikor a genetikai vizsgálatok nem voltak elérhetőek, illetve a kezelési opciók is limitáltak voltak, kiváltképp a mostani lehetőségekhez képest. A csontérintettség felmérésére és követésére a röntgenvizsgálat volt a mindennapi képalkotó entitás. A beteg a diagnózis után 15 évig élt, összesen 2 vonalbeli kezelést kapott, és a halála idején a myeloma multiplex remisszióban volt, és kezelést nem igényelt. A lenalidomide-kezelés második primer malignitások kialakulásának kockázatát fokozó hatása ismert [7], tartós lenalidomide-terápia esetén ennek az előfordulása 6%, a tüdőtumor előfordulása ritka ezekben az esetekben [8]. A második primer tumorok időbeli megjelenése lineárisan emelkedő tendenciát mutat [9]. A fentiek függvényében betegünk esetében a lenalidomide-kezelés hozzájárulhatott a tüdőtumor kialakulásához, de ennek megjelenését elsősorban a hosszú évtizeden át tartó dohányzásnak tulajdonítjuk.
Nyilatkozat
Nyilatkozom, hogy a közlemény más folyóiratban nem jelent meg, máshová beküldésre nem került. Levelező szerzőként a szerzői útmutatót elolvastam.
Érdekeltségek
A szerzőknek nincsenek érdekeltségeik.
Anyagi támogatás
A tanulmány a Sandoz Hungária Kft. felkérésére készült.
Az esettanulmány teljes mértékben a szerzők tapasztalatait és szakmai véleményét tükrözi. Hatóanyag említése esetén mindig az azt tartalmazó termék érvényes alkalmazási előírása az irányadó. (Lezárás dátuma 2024.07.25.; SSDZ1251/03.24)
Szerzői munkamegosztás
A cikk végleges változatát valamennyi szerző elolvasta és jóváhagyta. F. D. M.: adatok összegyűjtése, a beteg kezelése, közlemény megírása; M. Sz.: a beteg kezelése, szakmai vezetés, a kézirat végső formába öntése; B. Z.: szakmai vezetés.
Rövidítések
ASCT | autologous stem cell transplantation |
COPD | chronic obstructive pulmonary disease |
CRAB kritériumok | hypercalcaemia+dysfunction+anaemia+bone involvement |
CT | komputertomográfia |
KRd | carfilzomib+lenalidomide+dexamethason |
LMWH | low-molecular weight heparin |
MRI | mágneses rezonancia képalkotás |
PET/CT | pozitron emissziós tomográfia/komputertomográfia |
Rd | lenalidomide+dexamethason |
VTD | bortezomib+thalidomide+dexamethason |
Irodalom
- [1]↑
Fazio M, Del Fabro V, Parrinello, et al. Multiple myeloma in 2023 ways: from trials to real life. Curr Oncol 2023; 30: 9710–9733.
- [2]↑
Rajkumar SV. Multiple myeloma: 2022 update on diagnosis, risk-stratification and management. Am J Hematol 2022; 97(8): 1086–1107.
- [3]↑
Hillengass J, Usmani S, Rajkumar SV, et al. International myeloma working group consensus recommendations on imaging in monoclonal plasma cell disorders. Lancet Oncol 2019; 20: 302–e12.
- [5]↑
Stewart AK, Rajkumar V, Dimopoulos MA, et al. Carfilzomib, lenalidomide, and dexamethasone for relapsed multiple myeloma. N Engl J Med 2015; 372: 142–52.
- [6]↑
Tacchetti P, Pantani L, Patriarca F, et al. Bortezomib, thalidomide, and dexamethasone followed by double autologous haematopoietic stem-cell transplantation for newly diagnosed multiple myeloma (GIMEMA-MMY-3006): long-term follow-up analysis of a randomised phase 3, open-label study.
- [7]↑
Zhu YX, Braggio E, Shi CX, et al. Identification of cereblon-binding proteins and relationship with response and survival after IMiDs in multiple myeloma. Blood 2014; 124: 536–545.
- [8]↑
Musto P, Anderson KC, Attal M, et al. Second primary malignancies in multiple myeloma: an overview and IMWG consensus on behalf of the International Myeloma Working Group.
- [9]↑
Palumbo A, Bringhen S, Kumar SK, et al. Second primary malignancies with lenalidomide therapy for newly diagnosed myeloma: a metaanalysis of individual patient data. Lancet Oncol 2014; 15: 333–342.