Terhességi emlőráknak a várandósság ideje alatt, illetve a szülést követő egy éven belül kialakuló rosszindulatú emlődaganatot nevezzük. Háromezer várandós nőből körülbelül 1-ben alakul ki. A tumor incidenciája növekedő tendenciát mutat, amelyben elsősorban a gyermekvállalás egyre későbbi életkorra való kitolódása játszhat szerepet. A várandós állapot késlekedést okozhat mind a diagnózis felállításában, mind a megfelelő kezelés elindításában. Közleményünkben egy 30 éves nőbeteg esetét ismertetjük, aki első terhességének 21. hetében önvizsgálat során észlelte a jobb emlő bőrének gyulladásos elváltozását, és a hónaljárokban levő megnagyobbodott nyirokcsomókat. Az antibiotikus kezelésre a páciens panaszai nem javultak, ezért az axillaris képlet vékonytű-aspirációs citológiai vizsgálatát végezték el, amelynek során metasztatikus emlőrák igazolódott. A klinikánkon végzett vizsgálat során cT4 cN3 lokoregionális kiterjedésű daganatot véleményeztünk. Az emlő bőrének elváltozása gyulladásos emlőrákra utalt, emellett axillaris, valamint supraclavicularis nyirokcsomó-konglomerátumot is tapintottunk. A core-bioptátum értékelése során hormonreceptor-negatív, Her-2-pozitív, grade III differenciáltságú invazív carcinoma igazolódott. Neonatológiai és onkológiai konzíliumot követően a beteg úgy döntött, hogy a várandósság alatt elzárkózik a kemoterápiás kezeléstől, ezért a 30. gesztációs héten elektív császármetszést végeztünk. A további vizsgálatok távoli áttétet nem igazoltak, így primer szisztémás kemoterápiát kezdtünk, majd ezt követően mastectomia és axillaris blokkdisszekció történt. Az eltávolított emlőállományban visszamaradt tumort a kórszövettani vizsgálat során már nem azonosítottunk, a szöveti kép alapján komplett patológiai remissziót véleményeztünk. A sugárkezelés befejezése után trastuzumabkezelést indítottunk. Az ellenőrző vizsgálatok a páciensnél eddig sem helyi kiújulást, sem távoli áttétet nem igazoltak. Az újszülött generalizált izomtónus-eloszlási zavarok miatt jelenleg is fejlődésneurológiai gondozás alatt áll.
Ulery, M., Carter, L., McFarlin, B. L. és mtsa: Pregnancy-associated breast cancer: significance of early detection. J. Midw. Women’s H., 2009, 5 , 357–363.
McFarlin B. L. , 'Pregnancy-associated breast cancer: significance of early detection ' (2009 ) 5 J. Midw. Women’s H. : 357 -363 .
Beadle, B. M., Woodward, W. A., Middleton, L. P. és mtsai: The impact of pregnancy on breast cancer outcomes in women < or =35 years. Cancer, 2009, 6 , 1174–1184.
Middleton L. P. , 'The impact of pregnancy on breast cancer outcomes in women < or =35 years ' (2009 ) 6 Cancer : 1174 -1184 .
Labidi, S. I., Mrad, K., Mezlini, A. és mtsai: Inflammatory breast cancer in Tunisia in the era of multimodality therapy. Ann. Oncol., 2008, 3 , 473–480.
Mezlini A. , 'Inflammatory breast cancer in Tunisia in the era of multimodality therapy ' (2008 ) 3 Ann. Oncol. : 473 -480 .
Ibrahim, E. M, Ezzat, A. A., Baloush, A. és mtsai: Pregnancy-associated breast cancer: a case-control study in a young population with a high-fertility rate. Med. Oncol., 2000, 4 , 293–300.
Baloush A. , 'Pregnancy-associated breast cancer: a case-control study in a young population with a high-fertility rate ' (2000 ) 4 Med. Oncol. : 293 -300 .
Amant, F., Brepoels, L., Halaska, M. J. és mtsa: Gynaecologic cancer complicating pregnancy: An overview. Best Pract. Res. Clin. Obstet. Gynaecol., 2009, 2 , 1–19.
Halaska M. J. , 'Gynaecologic cancer complicating pregnancy: An overview ' (2009 ) 2 Best Pract. Res. Clin. Obstet. Gynaecol. : 1 -19 .
King, R. M., Welch, J. S., Martin, J. K. és mtsa: Carcinoma of the breast associated with pregnancy. Surg. Gynecol. Obstet., 1985, 3 , 228–232.
Martin J. K. , 'Carcinoma of the breast associated with pregnancy ' (1985 ) 3 Surg. Gynecol. Obstet. : 228 -232 .
Petrek, J. A., Dukoff, R., Rogatko, A.: Prognosis of pregnancy-associated breast cancer. Cancer, 1991, 4 , 869–872.
Rogatko A. , 'Prognosis of pregnancy-associated breast cancer ' (1991 ) 4 Cancer : 869 -872 .
Cardonick, E., Iacobucci, A.: Use of chemotherapy during human pregnancy. Lancet Oncol., 2004, 5 , 283–291.
Iacobucci A. , 'Use of chemotherapy during human pregnancy ' (2004 ) 5 Lancet Oncol. : 283 -291 .
Hahn, K. M., Johnson, P. H., Gordon, N. és mtsai: Treatment of pregnant breast cancer patients and outcomes of children exposed to chemotherapy in utero. Cancer, 2006, 6 , 1219–1226.
Gordon N. , 'Treatment of pregnant breast cancer patients and outcomes of children exposed to chemotherapy in utero ' (2006 ) 6 Cancer : 1219 -1226 .
Berry, D. L., Theriault, R. L., Holmes, F. A. és mtsai: Management of breast cancer during pregnancy using a standardized protocol. J. Clin. Oncol., 1999, 3 , 855–861.
Holmes F. A. , 'Management of breast cancer during pregnancy using a standardized protocol ' (1999 ) 3 J. Clin. Oncol. : 855 -861 .
Watson, W. J.: Herceptin (trastuzumab) therapy during pregnancy: association with reversible anhydramnios. Obstet. Gynecol., 2005, 3 , 642–643.
Watson W. J. , 'Herceptin (trastuzumab) therapy during pregnancy: association with reversible anhydramnios ' (2005 ) 3 Obstet. Gynecol. : 642 -643 .