View More View Less
  • 1 Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar Orvosi Mikrobiológiai Intézet Budapest Kapás u. 51–53. 1027
  • 2 Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar Bőr- és Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Budapest
Open access

A HIV-vírus azonosításának 25. évfordulója kapcsán a hazai AIDS-ellenes küzdelemben kezdetektől részt vevő virológus és klinikus szerzők áttekintik a vírus felfedezésének, kimutatásának jelentőségét, a diagnosztika erre alapuló fejlődését, ami lehetővé tette a hatékony antivirális kezelés bevezetését. Kitérnek az epidemiológiai, társadalmi vonatkozásokra is, és részletesen taglalják a HIV/AIDS járvány magyarországi eseményeinek kronológiáját, az első HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek kimutatásától a rendszeres országos szűrővizsgálatok és gondozási hálózat megteremtésén át a gyógyszerrezisztens mutánsok és afrikai HIV-vírustörzsek nemrégiben kimutatott hazai megjelenéséig. További teendőket sürgetnek világszerte – és hazánkban is – az ember mint gazdaszervezet és a HIV közötti kölcsönhatások jobb megértésére a gyógyítás érdekében. Ehhez világszerte politikai segítségnyújtásra, jelentős mértékű, hosszú távú anyagi támogatásra, megfelelő tudományos szintű és közegészségügyi vonatkozású nézetekre, valamint a társadalom egészének közreműködésére is szükség van.

If the inline PDF is not rendering correctly, you can download the PDF file here.

  • Dömök I, Vass Á, Horváth A.: HIV/AIDS elleni védekezés Magyarországon. Magyar Venerológiai Archivum, 1999, 3 , 69–72.

    Horváth A. , 'HIV/AIDS elleni védekezés Magyarországon ' (1999 ) 3 Magyar Venerológiai Archivum : 69 -72.

    • Search Google Scholar
  • Nagy K.: Az AIDS genomikája: a HIV fertőzés iránti fogékonyság genetikai háttere. Magyar Tudomány, 2006, 3 , 305–312.

    Nagy K. , 'Az AIDS genomikája: a HIV fertőzés iránti fogékonyság genetikai háttere ' (2006 ) 3 Magyar Tudomány : 305 -312.

    • Search Google Scholar
  • Nagy, K.: Viral etiology of AIDS-related malignancies. In Oncology 2000. (Szerk: Kopper L., Jeney A., Bodó M.). Semmelweis Univ. Press, 2000, 39–42.

    Nagy K. , '', in Oncology 2000 , (2000 ) -.

  • Fauci, A.: 25 years of HIV. Nature, 2008, 453 , 289–290.

    Fauci A. , '25 years of HIV ' (2008 ) 453 Nature : 289 -290.

  • Nagy K.: Visszatekintés az orvostudomány elmúlt évezredére. Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle, 2000, 76 , 76–80.

    Nagy K. , 'Visszatekintés az orvostudomány elmúlt évezredére ' (2000 ) 76 Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle : 76 -80.

    • Search Google Scholar
  • Cox, S., Rudén, U., Nagy, K. és mtsai: Serum levels and catabolism of 3’-azido-3’-deoxythymidine in vivo measured using a specific radioimmunoassay. J. Virol. Meth., 1990, 30 , 89–98.

    Nagy K. , 'Serum levels and catabolism of 3’-azido-3’-deoxythymidine in vivo measured using a specific radioimmunoassay ' (1990 ) 30 J. Virol. Meth. : 89 -98.

    • Search Google Scholar
  • Nagy, K., Young, M., Baboonian, C. és mtsai: Antiviral activity of human immunodeficiency virus type 1 protease inhibitors in a single cycle of infection: evidence for a role of protease in the early phase. J. Virol., 1994, 68 , 757–765.

    Baboonian C. , 'Antiviral activity of human immunodeficiency virus type 1 protease inhibitors in a single cycle of infection: evidence for a role of protease in the early phase ' (1994 ) 68 J. Virol. : 757 -765.

    • Search Google Scholar
  • Nagy K.: A HIV replikáció molekuláris virológiája: a vírus proteáz jelentősége a HIV fertőzésben. Magyar Tudomány, 1996, 10 , 1198–1202.

    Nagy K. , 'A HIV replikáció molekuláris virológiája: a vírus proteáz jelentősége a HIV fertőzésben ' (1996 ) 10 Magyar Tudomány : 1198 -1202.

    • Search Google Scholar
  • Nagy K., Albert J., Bánhegyi D.: Humán immunodeficiencia vírus izolálása magyar AIDS és ARC betegekből. Labor. Diagn., 1988, 4 , 213–216.

    Bánhegyi D. , 'Humán immunodeficiencia vírus izolálása magyar AIDS és ARC betegekből ' (1988 ) 4 Labor. Diagn. : 213 -216.

    • Search Google Scholar
  • Nagy K., Albert J., Bánhegyi D. és mtsai: Human immundeficiencia vírus izolálása magyar AIDS és ARC betegekből. Orv. Hetil., 1990, 131 , 895–898.

    Bánhegyi D. , 'Human immundeficiencia vírus izolálása magyar AIDS és ARC betegekből ' (1990 ) 131 Orv. Hetil. : 895 -898.

    • Search Google Scholar
  • Nagy K., Barabás É., Várkonyi V. és mtsai: Determination of HIV-1 subtypes in Hungary by synthetic peptides representing the V3 loop of HIV env. Pathol. Oncol. Res., 1996, 2 , 268–271.

    Várkonyi V. , 'Determination of HIV-1 subtypes in Hungary by synthetic peptides representing the V3 loop of HIV env ' (1996 ) 2 Pathol. Oncol. Res. : 268 -271.

    • Search Google Scholar
  • Nagy K., Barabás É., Várkonyi V. és mtsai: HIV-1 altípusok homoszexuális és STD rizikócsoportokban. Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle, 1997, 73 , 13–15.

    Várkonyi V. , 'HIV-1 altípusok homoszexuális és STD rizikócsoportokban ' (1997 ) 73 Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle : 13 -15.

    • Search Google Scholar
  • Nagy, K., Kanizsai, Sz., Újhelyi, E. és mtsai: Transmission of drug resistant HIV in therapy naive patients and appearance of African subtypes in low endemic area. 11th IUSTI World Congress, 9-11 November 2009, Cape Town, South Africa.

  • Nagy K.: Új évszázad – új gondolatok: A HIV replikációs előnye egyben pusztulásának lehetséges kulcsa? Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle, 2001, 77 , 33–36.

    Nagy K. , 'Új évszázad – új gondolatok: A HIV replikációs előnye egyben pusztulásának lehetséges kulcsa? ' (2001 ) 77 Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle : 33 -36.

    • Search Google Scholar
  • Nagy K., Ongrádi J.: Szexuális úton terjedő vírus fertőzések kölcsönhatásai, diagnosztikája, kezelése és megelőzése. In: Orvosi molekuláris virológia. (Szerk. Berencsi Gy.) Convention Budapest Kft., Budapest, 2005, 297–323.

    Ongrádi J. , '', in Orvosi molekuláris virológia , (2005 ) -.