View More View Less
  • 1 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján, Füleki út 54–56., 3100
  • 2 Magyar Tudományos Akadémia–Semmelweis Egyetem, Budapest
  • 3 Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Budapest
Open access

Absztrakt

A phaeochromocytoma a katecholamin-termelő mellékvesevelő neuroendokrin sejtjeinek daganata. Az extraadrenalisan elhelyezkedő phaeochromocytomákat paragangliomának nevezzük. A phaeochromocytomák nagy része sporadikusan fordul elő, de mintegy 25–30%-uk genetikai eredetű, örökletes forma. Az örökletes phaeochromocytoma-paraganglioma szindrómák incidenciája folyamatosan növekszik. Ez egyrészt az egyre szélesebb körben elterjedő genetikai vizsgálatokkal, valamint az újabb gének felfedezésével függ össze. A középkorú nőbetegnél végzett komputertomográfia során derült fény kétoldali mellékvese-nagyobbodásra. A kiegészítő képalkotó vizsgálatok, a vizeletkatecholamin- és szérum-chromogranin-A-eredmények kétoldali phaeochromocytoma jelenlétét erősítették meg. A beteg egypetéjű ikertestvérénél is hasonló, hormonálisan aktív kétoldali phaeochromocytoma igazolódott, ezért felmerült öröklődő, familiáris phaeochromocytoma lehetősége. Ennek igazolására genetikai vizsgálat történt, ami a nemrégiben felismert transzmembrán protein 127 tumorszuppresszor gén mutációját igazolta. A kivizsgálást követően mindkét betegnél mellékvese-megtartó műtétre került sor, amely során a nagyobb daganatot tartalmazó mellékvesét teljes egészében reszekálták, míg az ellenkező oldalon a mellékvese velőállományát eltávolítva mellékvesekéregállományt hagytak vissza. A műtétet követően mindkét betegnél a vizeletkatecholamin- és szérum-chromogranin-A-szintek normalizálódtak. A mellékvesekéreg-megtartó műtét ellenére az egyik betegnél mellékvesekéreg-elégtelenség alakult ki, ami miatt tartós glükokortikoidpótlásra szorul. Az eset különlegességét az adja, hogy az áttekintett irodalomban és a rendelkezésre álló nemzetközi phaeochromocytoma-regiszterekben sem egypetéjű, sem kétpetéjű ikerpárról a szerzők nem találtak említést. Az egész családra kiterjesztett genetikai vizsgálat során 4 generáción keresztül sikerült igazolni a mutáns gén jelenlétét. Orv. Hetil., 2016, 157(33), 1326–1330.

If the inline PDF is not rendering correctly, you can download the PDF file here.

  • 1

    Igaz, P.: Pheochromocytoma. In: Leövey, A., Nagy, V. E., Paragh, Gy., et al. (eds.): Handbook of endocrine and metabolic diseases. [Phaeochromocytoma. In: Leövey, A., Nagy, V. E., Paragh, Gy., et al. (szerk.): Az endokrin és anyagcsere-betegségek gyakorlati kézikönyve.] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2010. [Hungarian]

  • 2

    Berkel, A., Lenders, J. W., Timmers, H. J.: Biochemical diagnosis of phaeochromocytoma and paraganglioma. Eur. J. Endocrinol., 2014, 170(3), R109–R119.

  • 3

    Fishbein, L., Orlowski, R., Cohen, D.: Pheochromocytoma/paraganglioma: Rewiew of perioperative management of blood pressure and update on genetic mutations associated with phaeochromocytoma. J. Clin. Hypertens. (Greenwich), 2013, 15(6), 428–434.

  • 4

    Welander, J., Söderkvist, P., Gimm, O.: Genetics and clinical characteristics of hereditary pheochromocytomas and paragangliomas. Endocr. Relat. Cancer, 2011, 18(6), R253–R276.

  • 5

    Dahia, P. L.: Pheochromocytoma and paraganglioma pathogenesis: learning from genetic heterogeneity. Nat. Rev Cancer, 2014, 14(2), 108–119.

  • 6

    Mete, O., Tischler, A. S., de Krijger, R., et al.: Protocol for the examination of specimens from patients with pheochromocytomas and extra-adrenal paragangliomas. Arch. Pathol. Lab. Med., 2014, 138(2), 182–188.

  • 7

    Galan, S. R., Kann, P. H.: Genetics and molecular pathogenesis of pheochromocytoma and paraganglioma. Clin. Endocrinol. (Oxf.), 2013, 78(2), 165–175.

  • 8

    Burnichon, N., Lepoutre-Lussey, C., Laffaire, J., et al.: A novel TMEM127 mutation in a patient with familial bilateral pheochromocytoma. Eur. J. Endocrinol., 2011, 164(1), 141–145.

  • 9

    Yao, L., Schiavi, F., Cascon, A., et al.: Spectrum and prevalence of FP/TMEM127 gene mutations in pheochromocytomas and paragangliomas. JAMA, 2010, 304(23), 2611–2619.

  • 10

    Burnichon, N., Cascón, A., Schiavi, F., et al.: MAX mutations cause hereditary and sporadic pheochromocytoma and paraganglioma. Clin. Cancer Res., 2012, 18(10), 2828–2837.

  • 11

    Qin, Y., Yao, L., King, E. E., et al.: Germline mutations in TMEM127 confer susceptibility to pheochromocytoma. Nat. Genet., 2010, 42(3), 229–233.

  • 12

    Foster, K. G., Fingar, D. C.: Mammalian target of rapamycin (mTOR): conducting the cellular signaling symphony. J. Biol. Chem., 2010, 285(19), 14071–14077.

  • 13

    Carracedo, A., Ma, L., Teruya-Feldstein, J.: Inhibition of mTORC1 leads to MAPK pathway activation through a PI3K-dependent feedback loop in human cancer. J. Clin. Invest., 2008, 118(9), 3065–3074.

  • 14

    Pópulo, H., Lopes, J. M., Soares, P.: The mTOR signalling pathway in human cancer. Int. J. Mol. Sci., 2012, 13(2), 1886–1918.

  • 15

    Zuber, S. M., Kantorovich, V., Pacak, K.: Hypertension in pheochromocytoma: characteristics and treatment. Endocrinol. Metab. Clin. North Am., 2011, 40(2), 295–311.

  • 16

    Toledo, S. P., Lourenco, D. M. Jr., Sekiya, T., et al.: Penetrance and clinical features of pheochromocytoma in a six-generation family carrying a germline TMEM127 mutation. J. Clin. Endocrinol. Metab., 2015, 100(2), E308–E318.

  • 17

    Korevaar, T. I., Grossman, A. B.: Pheochromocytomas and paragangliomas: assessment of malignant potential. Endocrine, 2011, 40(3), 354–365.

  • 18

    Elston, M. S., Meyer-Rochow, G. Y., Prosser, D., et al.: Novel mutation in the TMEM127 gene associated with phaeochromocytoma. Intern. Med. J., 2013, 43(4), 449–451.