Bevezetés: Az étkezéssel fogyasztott növények egy részében jelentős mennyiségű flavonoid található, melyekről kimutatták, hogy javítják a kognitív funkciót. Egy korábbi elemzés alátámasztotta, hogy szoros szignifikáns lineáris korreláció mutatható ki az adott ország csokoládéfogyasztása és Nobel-díjasainak száma között. Ebben a vizsgálatban azonban Magyarország és a magyar Nobel-díjasok nem szerepelnek. Célkitűzés: Jelen közleményünk célja ennek pótlása, a magyar adatok elemzése a nemzetközi adatok tükrében. Módszer: A Nobel-díjasok országonkénti számát és a csokoládéfogyasztás nemzetközi adatait a fenti közlemény alapján vizsgáltuk. A csokoládéfogyasztás hazai mennyiségének meghatározása a Központi Statisztikai Hivatal adatain alapult. A vizsgált országok GDP-jének, valamint ezen összeg kutatásra fordított hányadának adatait a Világbank honlapjáról vettük át. Eredmények: Magyarországon 11 Nobel-díjas élt. Ennek alapján a vizsgált 24 ország rangsorában Magyarországot a 9. hely illeti meg. Csokoládéfogyasztásban ugyanakkor a 19. helyezett. Összefüggést találtunk a Nobel-díjasok száma és az adott ország GDP-jének egy főre eső hányada (r = 0,734; p = 0,001), illetve a GDP kutatásra fordított hányada között (r = 0,532; p = 0,01) között. Következtetés: A magyar tudósok eredményei nem támasztják alá a korábban felvetett, a Nobel-díjasok száma (az adott ország kognitív szintje) és a csokoládéfogyasztás közti kapcsolatot. Életútjuk inkább a gazdagabb országok tudományt támogató nagyobb lehetőségeire világít rá. Orv Hetil. 2019; 160(1): 26–29.
Kerimi A, Williamson G. The cardiovascular benefits of dark chocolate. Vascul Pharmacol. 2015; 71: 11–15.
Kempler K. The history of medicaments. [A gyógyszerek története.] Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984; p. 87. [Hungarian]
Matos L, Lengyel M. Chocolate. [Csokoládé.] Lege Artis Med. 2006; 12: 1089–1092. [Hungarian]
Messerli FH. Chocolate consumption, cognitive function, and Nobel laureates. N Engl J Med. 2012; 367: 1562–1564.
List of Nobel laureates by country. Available from: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Nobel_laureates_by_country [accessed: July 25, 2018].
GDP per capita. Available from: https://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.PP.KD [accessed: July 25, 2018].
Research and development expenditure. Available from: https://data.worldbank.org/indicator/GB.XPD.RSDV.GD.ZS?end=2011&start=2010&year_high_desc=false [accessed: July 25, 2018].
Sharma S, Cade J, Riste L, et al. Nutrient intake trends among African-Caribbeans in Britain: a migrant population and its second generation. Public Health Nutr. 1999; 2: 469–476.
Park SY, Paik HY, Skinner JD, et al. Mothers’ acculturation and eating behaviors of Korean American families in California. J Nutr Educ Behav. 2003; 35: 142–147.
Guendelman S, Abrams B. Dietary intake among Mexican-American women: generational differences and a comparison with white non-Hispanic women. Am J Public Health 1995; 85: 20–25.