Author: György Csaba1
View More View Less
  • 1 Semmelweis Egyetem, Budapest
Open access

Absztrakt:

A „developmental origin of health and disease” (DOHaD-) teória 1986-ban jelent meg, összehasonlító epidemiológiai vizsgálatokkal bizonyítva a korai fejlődésben megmutatkozó kóros eltérések (például alul- vagy túltápláltság, csecsemőkori halálozás) statisztikai összefüggését felnőttkori nem kommunikábilis betegségek (például ischaemiás szívbetegségek, hypertonia) megjelenésével – és azóta széleskörűen elterjedt. A teória nagyon hasonló a hormonális imprinting koncepciójához, mely 6 évvel korábban jelent meg, és állatkísérletek alapján bizonyította a hormonszerű molekulákkal való perinatalis találkozás szerepét a felnőttkori endokrin és endokrin szabályozás alatt álló kóros jelenségek fellépésében. Ami mindkét teóriában azonos, az a perinatalis expozíció és a felnőttkori jelenség (betegség) összefüggése – ez az epigenetikai programozás zavarára utal. Barker a rendkívül fontos DOHaD-elmélet megalkotásakor már ismerte a hormonális imprintinget, amelyet a DOHaD lehetséges okának minősített, s ez bátoríthatta az elmélet kidolgozásakor. Barker szerint a DOHaD a nem fertőző betegségekre vonatkozik, de figyelembe véve, hogy a hibás hormonális imprinting az immunrendszer felnőttkori működését is alapvetően és életreszólóan befolyásolja, lehetséges a fertőző betegségek, sőt az élettartam érintettsége is. A perinatalis időszakon kívüli kritikus periódus még a pubertás, amikor hibás átprogramozódás fordulhat elő, de bizonyos, folyamatosan differenciálódó sejtrendszerekben (például az immunrendszerben) a hibás imprinting felnőttkorban is létrejöhet. A két teória nem versenyez egymással, de eltérő módszereket alkalmazva és azonos következtetésre jutva kiegészíti és támogatja egymást, számos betegség epigenetikai magyarázatát (hibás átprogramozás) adva meg. A DOHaD és előzménye, a hormonális imprinting tehát nemcsak teóriák, de realitások, melyeket a diagnosztikában éppúgy, mint a terápiában ajánlatos figyelembe venni. Végiggondolva az emberi alkotótevékenység tendenciáit, a DOHaD (és a hibás imprinting) jelentősége a közeli és távoli jövőben várhatólag növekedni fog. Orv Hetil. 2020; 161(16): 603–609.

  • 1

    Barker DJ, Osmond C. Infant mortality, childhood nutrition, and ischaemic heart disease in England and Wales. Lancet 1986; 137: 1077–1081.

  • 2

    Barker DJ. In utero programming of cardiovascular disease. Theriogenology 2000; 53: 555–574.

  • 3

    Barker DJ, Godfrey KM, Gluckman PD, et al. Fetal nutrition and cardiovascular disease in adult life. Lancet 1993; 341: 938–941.

  • 4

    Barker DJ, Winter PD, Osmond C, et al. Weight in infancy and death from ischemic heart disease. Lancet 1989; 2(8663): 577–580.

  • 5

    Barker DJ, Winter PD, Osmond C, et al. Weight gain in infancy and cancer of the ovary. Lancet 1995; 345: 1087–1088.

  • 6

    Phillips DI, Barker DJ, Osmond C. Infant feeding, fetal growth and adult thyroid function. Acta Endocrinol (Copenh). 1993; 129: 134–138.

  • 7

    Csaba G. Phylogeny and ontogeny of hormone receptors: the selection theory of receptor formation and hormonal imprinting. Biol Rev Camb Philos Soc. 1980; 55: 47–63.

  • 8

    Csaba G. The present state in the phylogeny and ontogeny of hormone receptors. Horm Metab Res. 1984; 16: 329–335.

  • 9

    Dickinson H, Moss TJ, Gatford KL, et al. A review of fundamental principles for animal models of DOHaD research: an Australian perspective. J Dev Orig Health Dis. 2016; 7: 449–472.

  • 10

    Csaba G. Does receptor memory exist and is it inherited? [Létezik-e és öröklődik-e a receptor-memória?] Orv Hetil. 1982; 123: 451–455. [Hungarian]

  • 11

    Csaba G, Németh G, Vargha P. Receptor “memory” in Tetrahymena: does it satisfy the general criteria of memory? An experimental study on induction and extinction by retroactive interference in a unicellular organism. Exp Cell Res. 1984; 52: 320–325.

  • 12

    Csaba G. Revaluation of the concept of developmental abnormality. The importance of faulty perinatal imprinting. [A fejlődési rendellenesség fogalmának átértelmezése, a hibás perinatalis imprinting jelentősége.] Orv Hetil 2015; 156: 1120–1127. [Hungarian]

  • 13

    Csaba G. The faulty perinatal hormonal imprinting as functional teratogen. Curr Pediatr Rev. 2016; 12: 222–229.

  • 14

    Csaba G, Inczefi-Gonda Á, Dobozy O. Hormonal imprinting in adults: insulin exposure during regeneration alters later binding capacity of hepatic insulin receptors. Acta Physiol Hung. 1989; 73: 461–464.

  • 15

    Csaba G. Immunoendocrinology: faulty hormonal imprinting in the immune system. Acta Microbiol Immunol Hung. 2014; 61: 89–106.

  • 16

    Csaba G. Effect of endocrine disruptor phytoestrogens on the immune system: present and future. Acta Microbiol Immunol Hung. 2018; 65: 1–14.

  • 17

    Csaba G. The biological basis and clinical significance of hormonal imprinting, an epigenetic process. Clin Epigenetics 2011; 2: 187–196.

  • 18

    Csaba G. Late manifested sequelae of medications in the critical periods of development. The widening of the faulty hormonal imprinting conception. [Az egyedfejlődés kritikus fázisaiban történő gyógyszeres kezelések késői következményei. A hibás hormonális imprinting koncepciójának kiterjesztése.] Orv Hetil. 2020; 161: 43–49. [Hungarian]

  • 19

    Csaba G. Dangerous faulty perinatal imprinting by medication: review and hypotheses. Clin Obstet Gynecol Reprod Med. 2019; 5: 1–4. .

    • Crossref
    • Export Citation
  • 20

    Tchernitchin AN, Tchernitchin NN, Mena MA, et al. Imprinting: perinatal exposures cause the development of diseases during the adult age. Acta Biol Hung. 1999; 50: 425–440.

  • 21

    Goudochnikov VI. The role of glucocorticoids in aging and age-related pharmacotherapy. Adv Gerontol. 2011; 24: 48–53.

  • 22

    Tchernitchin AN, Gaete L. Influence of environmental pollutants on human gestation: cause of adult pathologies. [Influencia de contaminantes ambientales en la gestación humana: causante de patologías en el adulto.] Rev Chil Pediatr. 2018; 89: 761–765. [Spanish]

  • 23

    Goudochnikov VI. Role of hormones in perinatal and early postnatal development: Possible contribution to programming/imprinting phenomena. [Роль гормонов щитовидной железы и потребления иода в онтопатогенезе различных заболеваний: акцент на взаимодействиях с глюкокортикоидами и веществами, нарушающими эндокринную регуляцию.] Ontogenez 2015; 46: 285–294. [Russian]

  • 24

    Ho S-M, Cheong A, Adgent MA, et al. Environmental factors, epigenetics, and developmental origin of reptoductive disorders. Reprod Toxicol. 2017; 68: 85–104.

  • 25

    Dall GV, Britt KL. Estrogen effects on the mammary gland in early and late life and breast cancer risk. Front Oncol. 2017; 7: 110.

  • 26

    De Assis S, Hilakivi-Clarke L. Timing of dietary estrogenic exposures and breast cancer risk. Ann N Y Acad Sci. 2006; 1089: 14–35.

  • 27

    Delisle H. Foetal programming of nutrition – related chronic diseases. Sante 2002; 12: 56–63. [La programmation fœtale des maladies chroniques liées à la nutrition.] [French]

  • 28

    Barker DJ. The origins of the developmental origins theory. J Intern Med. 2007; 261: 412–417.

  • 29

    Hanson M. The inheritance of cardiovascular disease risk. Acta Paediatr. 2019; 108: 1747–1756.

  • 30

    Faa G, Manchia M, Pintus R, et al. Fetal programming of neuropsychiatric disorders. Birth Defects Res C Embryo Today 2016; 108: 207–223.

  • 31

    Barella LF, de Oliveira JC, de Freitas Mathias PZ, et al. Pancreatic islets and their roles in metabolic programming. Nutrition 2014; 30: 373–379.

  • 32

    Grigorenko EL. Brain development: the effect of interventions on children and adolescents. In: Bundy DA, de Silva N, Horton S, et al. (eds.) Child and adolescent health and development. 3rd edition. Chapter 10. The World Bank, Washington, DC, 2018.

  • 33

    Csaba G, Inczefi-Gonda Á. Direct and transgenerational effect of benzpyrene treatment at adolescent age on the uterine estrogen receptor and thymic glucocorticoid receptor of the adult rat. Acta Physiol Hung. 1999; 86: 29–36.

  • 34

    Barker JP, Sultan HY. Fetal programming of human diseases. In: Hansen MA, Spencer JA, Rodeck CH. (eds.) Fetus and neonate: physiology and clinical application. Vol. 3. Cambridge University Press, Cambridge (UK), 1995.

  • 35

    Csaba G., Török O. Influence of insulin and biogenic amines on the division of Chang liver cells after primary exposure (imprinting) and repeated treatments. Cytobios 1991; 66: 153–156.

  • 36

    Nagy SU, Csaba G. Dose dependence of the thyrotropin (TSH) receptor damaging effect of gonadotropin in the newborn rats. Acta Physiol Hung. 1980; 56: 417–420.

  • 37

    Suzuki K. The developing world of DOHaD. J Dev Orig Health Dis. 2018; 9: 266–269

  • 38

    Prusinski L, Al-Hendy A, Yang Q. Developmental exposure to endocrine disrupting chemicals alters the epigenome: identification of reprogrammad targets. Gynecol Obstet Res. 2016; 3: 1–6.

  • 39

    Csaba G. Thoughts on the cultural evolution of man. Developmental imprinting and transgenerational effect. Riv Biol. 2007; 100: 461–474.

  • 40

    Csaba G. The role of endocrine disruptors in the present and future human endocrine evolution: the ed-exohormone-system. J Transl Sci. 2019; 5: 1–3. .

    • Crossref
    • Export Citation
  • 41

    Haugen AC, Schug TT, Collman G, et al. Evolution of DOHaD: the impact of environmental health sciences. J Dev Orig Health Dis. 2015; 6: 55–64.

  • 42

    Philips EM, Jaddoe VW, Trasande L. Effects of early exposure to phthalates and bisphenols on cardiometabolic outcomes in pregnancy and childhood. Reprod Toxicol. 2017; 68: 105–118.

  • 43

    DiVall SA. The influence of endocrine disruptors on growth and development of children. Curr Opin Endocrinol Diabetes Obes. 2013; 20: 50–55.

  • 44

    Barouki R, Melén E, Herceg Z, et al. Epigenetics as a mechanism linking developmental exposures to long-term toxicity. Environ Int. 2018; 114: 77–86.

  • 45

    Gutiérrez-Torres DS, Barraza-Villarreal A, Hernandez-Cadena L, et al. Prenatal exposure to endocrine disruptors and cardiometabolic risk in preschoolers: a systematic review based on cohort studies. Ann Glob Health 2018; 84: 239–249.

  • 46

    Csaba G. Hormonal imprinting – the unforeseeable future. [Hormonális imprinting, a kiszámíthatatlan jövő.] Orv Hetil. 2010; 151: 1323–1330. [Hungarian]

The author instructions are available in PDF.
Instructions for Authors in Hungarian HERE.
Mendeley citation style is available HERE.

Főszerkesztő - Editor-in-Chief:
 
Zoltán PAPP (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest)

Read the professional career of Zoltán PAPP HERE.

All scientific publications of Zoltán PAPP are collected in the Hungarian Scientific Bibliography.

Főszerkesztő-helyettesek - Assistant Editors-in-Chief: 

  • Erzsébet FEHÉR (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet)
  • Krisztina HAGYMÁSI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)

Főmunkatársak - Senior Editorial Specialists:

  • László KISS (a Debreceni Egyetem habilitált doktora)
  • Gabriella LENGYEL (ny. egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)
  • Alajos PÁR (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)

 A Szerkesztőbizottság tagjai – Members of the Editorial Board:

  • Péter ANDRÉKA (főigazgató, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • Géza ÁCS Jr. (egyetemi tanár Floridában)
  • Csaba BALÁZS (egyetemi tanár, Budai Endokrinközpont, Budapest)
  • Péter BENCSIK (volt folyóirat-kiadás vezető, Akadémiai Kiadó, Budapest)
  • Zoltán BENYÓ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzlációs Medicina Intézet, Budapest)
  • Dániel BERECZKI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika, Budapest)
  • Anna BLÁZOVICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Farmakognóziai Intézet, Budapest)
  • Elek DINYA (professor emeritus, biostatisztikus, Semmelweis Egyetem, Budapest)
  • Attila DOBOZY (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Szeged)
  • András FALUS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest)
  • Csaba FARSANG (egyetemi tanár, Szent Imre Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)
  • János FAZAKAS (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Béla FÜLESDI (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Debrecen)
  • Beáta GASZTONYI (egyetemi magántanár, kórházi főorvos, Zala Megyei Kórház, Belgyógyászat, Zalaegerszeg)
  • István GERGELY (egyetemi docens, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Románia)
  • Judit GERVAIN (osztályvezető főorvos, Fejér Megyei Szent György Kórház, Belgyógyászat, Székesfehérvár)
  • Béla GÖMÖR (professor emeritus, Budai Irgalmasrendi Kórház, Reumatológiai Osztály, Budapest)
  • László GULÁCSI (egyetemi tanár, Óbudai Egyetem, Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék, Budapest)
  • János HANKISS (professor emeritus, Markusovszky Lajos Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Szombathely)
  • Örs Péter HORVÁTH (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika, Pécs)
  • Béla HUNYADY (egyetemi tanár, Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház, Belgyógyászat, Kaposvár)
  • Péter IGAZ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Ferenc JAKAB (c. egyetemi tanár, Uzsoki Utcai Kórház, Sebészet, Budapest)
  • András JÁNOSI (c. egyetemi tanár, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • György JERMENDY (egyetemi tanár, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Belgyógyászat, Budapest)
  • László KALABAY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Családorvosi Tanszék, Budapest)
  • János KAPPELMAYER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Debrecen)
  • Éva KELLER (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Mátyás KELTAI (ny. egyetemi docens, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • András KISS (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • László KÓBORI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Lajos KULLMANN (ny. egyetemi tanár, Országos Rehabilitációs Intézet, Budapest)
  • Emese MEZŐSI (egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs)
  • József MOLNÁR (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet, Szeged)
  • Péter MOLNÁR (professor emeritus, Debreceni Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Debrecen)
  • Györgyi MŰZES (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Bálint NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Humángenetikai Tanszék, Debrecen)
  • Endre NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Debrecen) 
  • Péter NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Budapest)
  • Viktor NAGY (főorvos, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Zoltán Zsolt NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Balázs NEMES (egyetemi docens, Debreceni Egyetem, Transzplantációs Tanszék, Debrecen)
  • Attila PATÓCS (tudományos főmunkatárs, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Gabriella PÁR (egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)
  • György PFLIEGLER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Ritka Betegségek Tanszéke, Debrecen)
  • István RÁCZ (egyetemi tanár, főorvos, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Belgyógyászat, Győr)
  • Imre ROMICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest)
  • László Jr. ROMICS (Angliában dolgozik) 
  • Imre RURIK (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék, Debrecen)
  • Zsuzsa SCHAFF (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • Péter SCHMIDT (házi gyermekorvos, Győr)
  • Kornél SIMON (ny. osztályvezető főorvos, Siófoki Kórház, Belgyógyászat, Siófok)
  • Gábor SIMONYI (vezető főorvos, Szent Imre Kórház, Anyagcsere Központ, Budapest)
  • Gábor Márk SOMFAI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Anikó SOMOGYI (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Péter SÓTONYI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Péter Jr. SÓTONYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika, Budapest)
  • Ildikó SÜVEGES (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • György SZABÓ (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest)
  • Ferenc SZALAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós SZENDRŐI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest)
  • István SZILVÁSI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós TÓTH (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • László TRINGER (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest)
  • Tivadar TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest)
  • Zsolt TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Lívia VASAS (ny. könyvtárigazgató, Semmelweis Egyetem, Központi Könyvtár, Budapest)
  • Barna VÁSÁRHELYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Budapest)
  • László VÉCSEI (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Gábor WINKLER (egyetemi tanár, Szent János Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)

Nemzetközi szerkesztőbizottság - International Editorial Board:

  • Elnök/President Péter SÓTONYI (Budapest)
  • Ernest ADEGHATE (Al Ain)
  • Ferenc ANTONI (Edinburgh)
  • Maciej BANACH (Łódź)
  • Klára BERENCSI (Rosemont)
  • Angelo BIGNAMINI (Milano)
  • Anupam BISHAYEE (Signal Hill)
  • Hubert E. BLUM (Freiburg)
  • G. László BOROS (Los Angeles)
  • Frank A. CHERVENAK (New York)
  • Meinhard CLASSEN (München)
  • József DÉZSY (Wien)
  • Peter ECKL (Salzburg)
  • Péter FERENCI (Wien)
  • Madelaine HAHN (Erlangen)
  • S. Tamás ILLÉS (Bruxelles)
  • Michael KIDD (Toronto)
  • Andrzej KOKOSZKA (Warsaw)
  • Márta KORBONITS (London)
  • Asim KURJAK (Zagreb)
  • Manfred MAIER (Wien)
  • Neil MCINTYRE (London)
  • Lajos OKOLICSÁNYI (Padova)
  • Amado Salvador PENA (Amsterdam)
  • Guliano RAMADORI (Goettingen)
  • Olivér RÁCZ (Košice)
  • Roberto ROMERO (Detroit)
  • Rainer SCHÖFL (Linz)
  • Zvi VERED (Tel Aviv)
  • Josef VESELY (Olomouc)
  • Ákos ZAHÁR (Hamburg)

Akadémiai Kiadó Zrt. 1117 Budapest
Budafoki út 187-189.
A épület, III. emelet
Phone: (+36 1) 464 8235
Email: orvosihetilap@akademiai.hu

2019  
Total Cites
WoS
1 085
Impact Factor 0,497
Impact Factor
without
Journal Self Cites
0,212
5 Year
Impact Factor
0,396
Immediacy
Index
0,126
Citable
Items
247
Total
Articles
176
Total
Reviews
71
Cited
Half-Life
6,1
Citing
Half-Life
7,3
Eigenfactor
Score
0,00071
Article Influence
Score
0,045
% Articles
in
Citable Items
71,26
Normalized
Eigenfactor
0,08759
Average
IF
Percentile
10,606
Scimago
H-index
20
Scimago
Journal Rank
0,176
Scopus
Scite Score
864/1178=0,4
Scopus
Scite Score Rank
General Medicine 267/529 (Q3)
Scopus
SNIP
0,254
Acceptance
Rate
73%

 

Orvosi Hetilap
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 900 EUR/article
Printed Color Illustrations 20 EUR (or 5000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription Information Online subsscription: 844 EUR / 1124 USD
Print + online subscription: 956 EUR / 1326 USD
Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Orvosi Hetilap
Language Hungarian
Size A4
Year of
Foundation
1857
Publication
Programme
2021 Volume 162
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
52
Founder Markusovszky Lajos Alapítvány -- Lajos Markusovszky Foundation
Founder's
Address
H-1088 Budapest, Szentkriályi u. 46.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0030-6002 (Print)
ISSN 1788-6120 (Online)

Monthly Content Usage

Abstract Views Full Text Views PDF Downloads
Jan 2021 0 18 23
Feb 2021 0 18 24
Mar 2021 0 24 45
Apr 2021 0 17 25
May 2021 0 12 23
Jun 2021 0 12 8
Jul 2021 0 0 0