A szekunder magas vérnyomás egyik leggyakoribb oka a primer hyperaldosteronismus. A primer hyperaldosteronismus a mellékvesekéreg autonóm aldoszteron-túltermelésével jár; a magas szérum-aldoszteronszint magas vérnyomáshoz és hypokalaemiához vezethet, kezeletlenül pedig számos patofiziológiai következményt von maga után. Diagnózisa és kezelése a beteg tünetmentességét vagy akár teljes gyógyulását eredményezi, mivel kórformától függően műtéti úton gyógyítható vagy gyógyszeresen kezelhető. A diagnózis felállításának nehézségei miatt jelenleg gyakran aluldiagnosztizált kórkép. Két leggyakoribb formája az egyoldali aldoszterontermelő adenoma és a bilaterális adrenalis hyperplasia. Az esetek többségében a betegség kialakulása sporadikus, de léteznek ritka öröklődő formái: a familiaris hyperaldosteronismus I–IV. és a primer hyperaldosteronismus görcsökkel és neurológiai abnormalitásokkal szindróma. Az I-es típusú familiaris hyperaldosteronismust a kortizol- és aldoszteron-bioszintézis utolsó lépését katalizáló enzimet kódoló gének kiegyenlítetlen átkereszteződése okozza, míg a többi öröklődő kórkép kialakulásáért ioncsatornákat kódoló gének mutációi felelősek. A sporadikus adenomák döntő részében a betegség kialakulásában kulcsszerepet játszó szomatikus mutációk mutathatók ki. E szomatikus mutációk által érintett gének között szép számmal találunk az öröklődő formákban csírasejtes mutációk révén érintett géneket, ami az öröklődő és a sporadikus formák közös patomechanizmusára utal. Összefoglaló cikkünkben a primer hyperaldosteronismus genetikai hátterét, a familiaris és sporadikus formáiban szerepet játszó géneket és ezek mutációit mutatjuk be, kitekintve ezen ismeretek tudományos, terápiás és diagnosztikus relevanciáira is. Orv Hetil. 2023; 164(9): 332–338.
Carretero OA, Oparil S. Essential hypertension. Part I: definition and etiology. Circulation Part I: definition and etiology. 2000; 101: 329–335.
Rossi G, Boscaro M, Ronconi V, et al. Aldosterone as a cardiovascular risk factor. Trends Endocrinol Metab. 2005; 16: 104–107.
Hiramatsu K, Yamada T, Yukimura Y, et al. A screening test to identify aldosterone-producing adenoma by measuring plasma renin activity: results in hypertensive patients. Arch Intern Med. 1981; 141: 1589–1593.
Rossi GP, Barisa M, Belfiore A, et al. The aldosterone-renin ratio based on the plasma renin activity and the direct renin assay for diagnosing aldosterone-producing adenoma. J Hypertens. 2010; 28: 1892–1899.
Rossi GP, Barisa M, Allolio B, et al. The Adrenal Vein Sampling International Study (AVIS) for identifying the major subtypes of primary aldosteronism. J Clin Endocrinol Metab. 2012; 97: 1606–1614.
Reincke M, Bancos I, Mulatero P, et al. Diagnosis and treatment of primary aldosteronism. Lancet Diabetes Endocrinol. 2021; 9: 876–892.
Mulatero P, Tizziani D, Viola A, et al. Prevalence and characteristics of familial hyperaldosteronism: the PATOGEN study (Primary Aldosteronism in TOrino-GENetic forms). Hypertension 2011; 58: 797–803.
Scholl UI. Genetics of primary aldosteronism. Hypertension 2022; 79: 887–897.
Sutherland DJ, Ruse JL, Laidlaw JC. Hypertension, increased aldosterone secretion and low plasma renin activity relieved by dexamethasone. Can Med Assoc J. 1966; 95: 1109–1119.
Lifton RP, Dluhy RG, Powers M, et al. A chimaeric 11 beta-hydroxylase/aldosterone synthase gene causes glucocorticoid-remediable aldosteronism and human hypertension. Nature 1992; 355: 262–265.
Funder JW, Carey RM, Mantero F, et al. The management of primary aldosteronism: case detection, diagnosis, and treatment: an endocrine society clinical practice guideline. J Clin Endocrinol Metab. 2016; 101: 1889–1916.
Gordon RD, Stowasser M, Tunny TJ, et al. Clinical and pathological diversity of primary aldosteronism, including a new familial variety. Clin Exp Pharmacol Physiol. 1991; 18: 283–286.
Scholl UI, Stölting G, Schewe J, et al. CLCN2 chloride channel mutations in familial hyperaldosteronism type II. Nat Genet. 2018; 50: 349–354.
Geller DS, Zhang J, Wisgerhof MV, et al. A novel form of human mendelian hypertension featuring nonglucocorticoid-remediable aldosteronism. J Clin Endocrinol Metab. 2008; 93: 3117–3123.
Choi M, Scholl UI, Yue P, et al. K+ channel mutations in adrenal aldosterone-producing adenomas and hereditary hypertension. Science 2011; 331: 768–772.
Monticone S, Tetti M, Burello J, et al. Familial hyperaldosteronism type III. J Hum Hypertens. 2017; 31: 776–781.
Scholl UI, Stölting G, Nelson-Williams C, et al. Recurrent gain of function mutation in calcium channel CACNA1H causes early-onset hypertension with primary aldosteronism. Elife 2015; 4: e06315.
Reimer EN, Walenda G, Seidel E, et al. CACNA1HM1549V mutant calcium channel causes autonomous aldosterone production in HAC15 cells and is inhibited by mibefradil. Endocrinology 2016; 157: 3016–3022.
Scholl UI, Goh G, Stöltig G, et al. Somatic and germline CACNA1D calcium channel mutations in aldosterone-producing adenomas and primary aldosteronism. Nat Genet. 2013; 45: 1050–1054.
Nanba K, Omata K, Else T, et al. Targeted molecular characterization of aldosterone-producing adenomas in white Americans. J Clin Endocrinol Metab. 2018; 103: 3869–3876.
Nanba K, Omata K, Gomez-Sanchez E, et al. Genetic characteristics of aldosterone-producing adenomas in blacks. Hypertension 2019; 73: 885–892.
Nanba K, Yamazaki Y, Bick N, et al. Prevalence of somatic mutations in aldosterone-producing adenomas in Japanese patients. J Clin Endocrinol Metab. 2020; 105: e4066–e4073.
Schlingmann KP, Bandulik S, Mammen C, et al. Germline de novo mutations in ATP1A1 cause renal hypomagnesemia, refractory seizures, and intellectual disability. Am J Hum Genet. 2018; 103: 808–816.
Lassuthova P, Rebelo AP, Ravenscroft G, et al. Mutations in ATP1A1 cause dominant Charcot–Marie–Tooth type 2. Am J Hum Genet. 2018; 102: 505–514.
Beuschlein F, Boulkroun S, Osswald A, et al. Somatic mutations in ATP1A1 and ATP2B3 lead to aldosterone-producing adenomas and secondary hypertension. Nat Genet. 2013; 45: 440–444.
Berthon A, Drelon C, Ragazzon B, et al. WNT/β-catenin signalling is activated in aldosterone-producing adenomas and controls aldosterone production. Hum Mol Genet. 2014; 23: 889–905.
Tissier F, Cavard C, Groussin L, et al. Mutations of beta-catenin in adrenocortical tumors: activation of the Wnt signaling pathway is a frequent event in both benign and malignant adrenocortical tumors. Cancer Res. 2005; 65: 7622–7627.
Omata K, Satoh F, Morimoto R, et al. Cellular and genetic causes of idiopathic hyperaldosteronism. Hypertension 2018; 72: 874–880.
Nishimoto K, Nakagawa K, Li D, et al. Adrenocortical zonation in humans under normal and pathological conditions. J Clin Endocrinol Metab. 2010; 95: 2296–2305.
Nanba K, Vaidya A, Williams GH, et al. Age-related autonomous aldosteronism. Circulation 2017; 136: 347–355.
Nishimoto K, Seki T, Kurihara I, et al. Case report. Nodule development from subcapsular aldosterone-producing cell clusters causes hyperaldosteronism. J Clin Endocrinol Metab. 2016; 101: 6–9.
Williams TA, Peitzsch M, Deitz AS, et al. Genotype-specific steroid profiles associated with aldosterone-producing adenomas. Hypertension 2016; 67: 139–145.
Eisenhofer G, Durán C, Cannistraci CV, et al. Use of steroid profiling combined with machine learning for identification and subtype classification in primary aldosteronism. JAMA Netw Open 2020; 3: e2016209.
Scholl UI, Abriola L, Zhang C, et al. Macrolides selectively inhibit mutant KCNJ5 potassium channels that cause aldosterone-producing adenoma. J Clin Invest. 2017; 127: 2739–2750.
Fabian MR, Sonenberg N, Filipowicz W. Regulation of mRNA translation and stability by microRNAs. Annu Rev Biochem. 2010; 79: 351–379.
Barbarotto E, Schmittgen TD, Calin GA. MicroRNAs and cancer: profile, profile, profile. Int J Cancer 2008; 122: 969–977.
Wijnhoven BP, Michael MZ, Watson DI. MicroRNAs and cancer. Br J Surg. 2007; 94: 23–30.
Szilágyi M, Pös O, Márton É, et al. Circulating cell-free nucleic acids: main characteristics and clinical application. Int J Mol Sci. 2020; 21, 6827.
Decmann A, Nyírő G, Darvasi O, et al. Circulating miRNA expression profiling in primary aldosteronism. Front Endocrinol (Lausanne) 2019; 10: 739.