A hazánk felnőtt lakosságának közel egyharmadát érintő elhízás krónikus betegség, amely más krónikus betegségek kockázati tényezőjeként rontja a szomatikus és mentális egészséget, az életminőséget és az életkilátásokat. Valamennyi bizonyítékalapú testsúlycsökkentő terápia alapja az életmódváltás, amely minimálisan az energiabevitel korlátozását és a fizikai aktivitás növelését igényli. A betegek azonban az esetek túlnyomó többségében vonakodnak az életmódváltástól, aggodalmakat fejezve ki ezzel kapcsolatban (például „Én a levegőtől is hízom!”, „Nem bírok sportolni!”, „Nem akarok éhezni!”). Gyakori az orvosok részéről e félelmek „kifogásként” történő értelmezése. Ez az interpretáció egyfelől indulatot szül a páciensek irányában, másfelől meggátolja a figyelmes meghallgatást és az empátia kifejezését, így az ellenállás hátterében álló tényezők nem kerülnek feltárásra, feloldásra. Ennek következtében a szakember vagy nem tudja bevonni a pácienst a terápiába, vagy ha mégis, akkor az együttműködés mértéke elmarad az elvárttól, rontva a kezelés hatékonyságát. A páciens kioktatása vagy akár elmarasztalása pedig rontja az orvos-beteg kapcsolatot, és az egészségügyi ellátórendszer kerüléséhez vezethet, ami súlyosbíthatja úgy a súlyfelesleg mértékét, mint a kísérő betegségek lefolyását. A jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy hogyan érdemes reagálni a páciensek vonakodást kifejező mondataira, és milyen kommunikációs eszközökkel facilitálhatjuk a súlycsökkentő kezelésbe való sikeres bevonódást és az életmódváltás iránti elköteleződés erősödését, eszközöket adva az egészségkárosító szokások fokozatos leépítéséhez és a hosszú távon is fenntartható, hatékony, egészséges testtömegkontrollt szolgáló egészségvédő szokások kialakításához. Orv Hetil. 2024; 165(19): 727–733.
Obesity is a chronic disease affecting nearly one-third of the adult population of Hungary, which, as a risk factor for other chronic diseases, worsens somatic and mental health, quality of life and life prospects. All evidence-based weight loss therapies are based on lifestyle modification, which minimally require limiting energy intake and increasing physical activity. However, in the vast majority of cases, patients are reluctant to change their lifestyle, expressing concerns about it (e.g., “I’m gaining weight just by breathing!”, “I can’t stand sports!”, “I don’t want to starve!”). It is common for doctors to interpret these fears as “excuses”. On the one hand, this interpretation creates anger towards patients, on the other hand, it prevents active listening and the expression of empathy, so the factors behind the resistance are not explored and solved. As a result, the specialist is either unable to involve the patient in the therapy, or if he/she does, the adherence falls short of expectations, impairing the effectiveness of the treatment. Indoctrinating or even condemning the patient worsens the doctor-patient relationship and can lead to avoidance of the health care system, which can aggravate the degree of excess weight as well as the course of comorbid diseases. The purpose of this study is to show how it is worth responding to patients’ expressions of reluctance, and what communication strategies can be used to facilitate successful involvement in weight loss treatment and the strengthening of commitment to lifestyle change, providing tools for the gradual elimination of health-damaging habits and for the development of health-protecting habits in favor of the long-term sustainable, effective, healthy body weight control. Orv Hetil. 2024; 165(19): 727–733.
Rurik I, Ungvári T, Szidor J, et al. Obese Hungary. Trend and prevalence of overweight and obesity in Hungary, 2015. [Elhízó Magyarország. A túlsúly és az elhízás trendje és prevalenciája Magyarországon, 2015.] Orv Hetil. 2016; 157: 1248–1255. [Hungarian]
Sárga D, Biró L, Kiss-Tóth B, et al. Nutrient intake and nutritional status of 4–10-year-old Hungarian children. [4–10 éves magyar gyermekek tápanyagbeviteli és tápláltsági állapotának felmérése.] Orv Hetil. 2023; 164: 533–540. [Hungarian]
Várnai D, Németh Á. Health promoting behaviors. In: Németh Á. (ed.) Health behaviour in school-aged children (HBSC). A WHO-collaborative cross-national study 2022. National report – newest data and trends from the last twenty years. [Egészséget támogató magatartások. In: Németh Á. (szerk). Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása 2022. A WHO-val együttműködésben megvalósuló nemzetközi kutatás. Nemzeti jelentés – legújabb adatok és trendek az elmúlt húsz évben.] ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Budapest, 2023; pp. 118–145. [Hungarian]
The Ministry of the Interior’s professional health guideline on the diagnosis and treatment of adult obesity. Health Professional Directive. [A Belügyminisztérium egészségügyi szakmai irányelve a felnőttkori elhízás diagnosztikájáról és kezeléséről.] Eü Közl. 2023; 73(21): 1929–1970. [Hungarian]
Purebl Gy. Low-intensity psychological interventions in everyday medical practice. [Alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók a mindennapi orvosi gyakorlatban.] Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2018. [Hungarian]
Czeglédi E. On the way to long-term, successful body weight control. In: Czeglédi E. (ed.) Behavioral aspects of obesity. [Úton a hosszú távú, sikeres testtömegkontroll felé. In: Czeglédi E. (szerk.) Az obezitás magatartástudományi vonatkozásai.] Semmelweis Kiadó, Budapest, 2021; pp. 337–371. [Hungarian]
Levounis P, Arnaout B, Marienfeld C. Motivational interviewing for clinical practice. [Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban.] Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2018. [Hungarian]
Pilling J. Medical communication in practice. 2nd ed. [Orvosi kommunikáció a gyakorlatban. 2. kiadás.] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2019. [Hungarian]
Pócs D, Hamvai Cs, Kelemen O. Health behavior change: motivational interviewing. [Magatartás-változtatás az egészségügyben: a motivációs interjú.] Orv Hetil. 2017; 158: 1331–1337. [Hungarian]
Urbán R. The role of motivational interviewing in the treatment of obesity. In: Czeglédi E. (ed.) Behavioral science aspects of obesity. [A motivációs interjú szerepe az obezitás kezelésében. In: Czeglédi E. (szerk.) Az obezitás magatartástudományi vonatkozásai.] Semmelweis Kiadó, Budapest, 2021; pp. 168–183. [Hungarian]
Czeglédi E, Purebl Gy. Low-intensity psychological interventions in the treatment of obesity and the support of metabolic control. [Alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók az elhízás kezelésében és az anyagcserekontroll támogatásában.] Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2023. [Hungarian]
Dalle Grave R, Sartirana M, El Ghoch M, et al. Treating obesity with personalized cognitive behavioral therapy. Springer, Cham, 2018.
Czeglédi E. Cognitive behavioral therapy treatment of obesity. In: Czeglédi E. (ed.) Behavioral science aspects of obesity. [Az elhízás kognitív viselkedésterápiás kezelése. In: Czeglédi E. (szerk.) Az obezitás magatartástudományi vonatkozásai.] Semmelweis Kiadó, Budapest, 2021; pp. 184–246. [Hungarian]
Lukács L. Crisis in dieting. [A diéta mint krízis.] Mentálhig Pszichoszom. 2017; 18: 105–124. [Hungarian]
Kalecz RD, Czeglédi E. Supporting body weight control in the pharmacy. [A testtömegkontroll támogatása a gyógyszertárban.] Gyógyszerész. 2021; 65: 650–659. [Hungarian]
Czeglédi, E. Options of stress management in obesity treatment. [A stresszkezelés alkalmazási lehetőségei az elhízás kezelésében.] Orv Hetil. 2016; 157: 260–267. [Hungarian]
Bagdy E. Relaxation, calmness, inner peace. [Relaxáció, megnyugvás, belső béke.] Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2014. [Hungarian]
Stauder A, Balog P, Kovács M, et al. The Hungarian adaptation of the Williams LifeSkills® stress management and psychosocial skills training program and ten years’ implementation in Hungary. [A Williams ÉletKészségek® stresszkezelő és pszichoszociális készségfejlesztő program magyar adaptációja és 10 éves tapasztalatai.] Mentálhig Pszichoszom. 2016; 17: 81–95. [Hungarian]
American Psychiatric Association. Desk reference to the diagnostic criteria from DSM-5-TR. [DSM-5-TR referencia-kézikönyv a DSM-5-TR diagnosztikai kritériumaihoz.] Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2022.
Kohlné Papp I, Szumska I, Túry F. The treatment of binge eating disorder – a review. [A falászavar (binge eating disorder) kezelése – irodalmi áttekintés.] Psychiat Hung. 2015; 30: 268–277. [Hungarian]
Buckroyd J, Rother S. Therapeutic groups for obese women. A group leader’s handbook. John Wiley & Sons, Ltd., Chichester, 2007.
Prochaska JO, Norcross JC, DiClemente CC. Changing for good: A revolutionary six-stage program for overcoming bad habits and moving your life positively. [Valódi újrakezdés: Hatlépcsős program ártalmas szokásaink leküzdésére és életünk jobbá tételére.] Ursus Libris, Budapest, 2009. [Hungarian]