Bevezetés: A szűréseken, köztük a mammográfiás szűrésen való részvétel aránya hazánkban igen alacsony. A megjelenési arány javítása terén az alapellátás szerkezeti átalakítása, a praxisközösségek kialakítása lényeges feladat. Célkitűzés: A szerzők munkájukban a praxisközösségek tagjaként a szűrést segítő prevenciós nővérek munkájának hatékonyságát vizsgálták a mammográfiás szűrések szervezésén keresztül. Módszer: Kecskeméten fokozatosan az összes felnőtt-háziorvosi praxisra kiterjesztve, meghatározott protokoll szerint, a prevenciós nővérek segítségével a háziorvosok nevében léptek kapcsolatba a mammográfiás szűrésen a bázisidőszakot megelőző két évben részt nem vett asszonyokkal. Eredmények: Az első szerző saját praxisában tartósan 60% feletti megjelenési arányt lehetett elérni a módszerrel. A második fázisban a programot öt praxisra kiterjesztve a két éven túl megjelentek 36,7%-át sikerült a mammográfiás szűrésbe ismételten bevonni. A harmadik fázisban, a város egészére kibővítve a programot, a két éven belül nem szűrt lakosság 16–20%-a jelent meg szűrésen, és a regionális mammográfiás központban 70% fölé emelkedett a terület átszűrtségének aránya. Következtetések: A program során igazolódott, hogy a praxisközösség tagjaként dolgozó prevenciós nővér hatékonyan tudja koordinálni a szűrési feladatokat a háziorvosok, a szűrőcentrumok és a páciensek között. Orv. Hetil., 2017, 158(8), 311–315.
Eurostat. Your key to European statistics. Available from: http://ec.europa.eu/eurostat/data/database [accessed: July 26, 2016].
Hungarian Central Statistical Office: Deaths by frequent causes of death (1990–). [Központi Statisztikai Hivatal: Halálozások a gyakoribb halálokok szerint (1990–).] Avaible from: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnh001.html [accessed: July 26, 2016]. [Hungarian]
Ádány, R., Kósa, K., Sándor, J., et al.: Manual for public health services of general practices. [Működési kézikönyv a praxisközösségek népegészségügyi szolgáltatásaihoz.] Népegészségügy, 2014, 92(3–4), 133–222. Hungarian]
Kolozsvári, L. R., Rurik, I.: Quality evaluation of primary care service performance. What are the problems with the recent Hungarian primary care indicators? [A háziorvosok teljesítményének minőségi értékelése. Mi a probléma a háziorvosi indikátorokkal?] Orv. Hetil., 2016, 157(9), 328–335. [Hungarian]
Healthy Vásárhely Programme. [Egészséges Vásárhely Program, Hódmezővásárhely.] Available from: http://www.evp.hu [accessed: July 30, 2016]. Hungarian]
Act CXXIII of 2015 on the Hungarian Primary Health Care. [2015. évi CXXIII. törvény az egészségügyi alapellátásról.] Magyar Közlöny, 2015, (102), 17507–1714. [Hungarian]